A tréner csapat

Csermák Péter

Schönstatt-atya, zenész, lelkigondozó

20 éves tapasztalattal rendelkezik az ifjúság kísérésében, pasztorációjában. Teológiai diplomája melletti kvalifikációi: TCI alapképzés (Ruth-Cohn Institut), 4 éves pasztorális tanfolyam, 2 éves lelkivezetői tanfolyam az ifjúság kísérésének központi kérdésével, 2x1 hetes beszélgetés-vezetői tanfolyamok (Rogers), Organikus pedagógiai képzés a Schönstatt-Atyák Közösségében, korábbi Tükörképzések megrendezése, magyarországi fejlesztésének főszervezője. Szívén viseli a fiatalok sorsát, akikhez kapcsolódva örömmel segít felfedezni nekik értékeiket.

Radnai Kinga

Közgazdász, coach, tréner

A Schönstatti Lánymozgalom korábbi vezetője, vezetőképzésének szervezője és kísérője, hosszú éveken át csoportok és táborok vezetője. Mélyen hisz az önismeret, önreflexió fontosságában, legfőbb motivációja, hogy lehetőségeket tudjon teremteni arra, hogy a fiatalok kapcsolódhassanak magukhoz, majd egymáshoz, hogy ezek által születhessenek felismerések a saját, illetve a csoport működésével kapcsolatban.

Kiss Ádám

Mentálhigiénés segítő, szinkrontolmács

A SOTE mentálhigiéné szakirányú továbbképzésén szerzett diplomát, elsősorban relaxációs és imaginációs módszerekkel foglalkozik. Korábban sok évig a Schönstatti Fiúmozgalom tagja, vezetője, vezetőképzőjének kísérője volt. A tudatos jelenlét eszközeinek segítségével abban szeretné támogatni a hozzá fordulókat, hogy elfogadóbban és rugalmasabban kapcsolódjanak érzelmeikhez, önmagukhoz és másokhoz.

Szabó Jakab

Szociálpedagógus

Első gyerek, öt testvér bátyja. A schönstatti lelkiséghez gyerekkora óta kötősik. 2019 óta rendszeresen szervez és vezet nomád (fiú)táborokat, a Schönstatti Fiúmozgalom más programjai mellett. 
Szociálpedagógus diplomáját 2025 júniusában a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen szerezte meg.
Rendelkezik tapasztalatokkal menekült családból származó, adhd-val, autizmussal élő gyermekekkel való munkáról. Budapesten, a Pető Intézetben különböző fogyatékosságokkal élő fiatalokkal is dolgozott. Szeret főzni és enni, biciklizni, focizni, túrázni és játszani. 

Kovács Filoména

Pszichológus

Pszichológus MA diplomáját a Pécsi Tudományegyetemen szerezte, ahol később a klinikai szakpszichológus képzést is elvégezte. A Schönstatti Lánymozgalmon belül hosszú éveken át táborok vezetője. Más intézményes keretek között is évekig dolgozott kamaszokkal, fókuszban az önismereti munkával. Fontosnak látja, hogy a fiatalok számára legyenek megtartó terek, ahol megtapasztalják az elfogadó figyelmet, biztonságot. Hisz abban, hogy így növekvő bizalommal, bátrabban kapcsolódva önmagukhoz és egymáshoz, válaszokra, irányokra találhatnak életük kérdéseit tekintve.

Palásthy István

Közgazdász, tréner, lelkes jobbító

Az ELTE Vezetés és szervezés mesterszakán szerzett diplomát, majd trénerként és szervezetfejlesztőként dolgozott. Fiatalok vezetésében tapasztalatot a schönstatti Fiúmozgalom Vértezőjének kísérésében és a Műegyetemi Katolikus Közösség diákvezetőjeként is szerzett. Munkája során mindig az emberi szempontok vezérlik, hisz abban, hogy az emberek alapvetően jók, és hogy a megfelelő környezet megteremtésével mindenki képes kihozni magából a legtöbbet. Szenvedélyesen lelkesedik a jó dolgok iránt, pozitív szemlélet vezérli, célja pedig az, hogy értéket teremtsen és inspirálja a környezetét.

Kozma Luca

Pszichológus

Pszichológus mesterdiplomáját az Eötvös Loránd Tudományegyetemen szerezte, azóta pedig egy budapesti iskolában igyekszik segíteni bárkinek, aki hozzá fordul. Gimnazista kora óta vesz részt különféle ifjúsági táborok vezetésében, amik közül különösen azokat élvezi, amik a szabadban vannak. Fontosnak tartja, hogy a gyerekekkel, kamaszokkal való munka során a megérteni vágyás legyen a fő mozgatórugó. Nagyon szeret szemlélődni, vízközelben lenni, animációs meséket nézni és filmre fotózni.