Gyemekvédelem
Fontos számunkra a kiskorúak egészséges fejlődése, növekedése, ezért különös gondot fordítunk arra, hogy programjaink alatt a fiatalok védelmét maximálisra növeljük. Ezt a következő 4 intézkedéssel érjük el:
- A fiatalokkal foglalkozóktól erkölcsi bizonyítványt kérünk el, így kizárjuk azt a lehetőséget, hogy közöttünk olyanok legyenek, akik gyermekek és fiatalok ellen bűntényt követtek el.
- A fiatalokkal foglalkozókkal egy felelősségvállalási dokumentumot iratunk alá, mellyel kötelezzük magunkat arra, hogy betartsuk a fiatalokat védő normákat és figyelmesek legyünk és jól reagáljunk minden határátlépésre és lehetséges bántalmazásra.
- Gyermekvédelmi szabályzatot készítettünk, mely tartalmazza a lehetséges kritikus helyzeteket és a reakciókat arra. A fiatalokkal foglalkozókat ezen tervezet alapján képezzük és érzékenyítjük
- Egy tőlünk független helyen (is) lehetőség van panaszt tenni és határátlépéseket, ill. bántalmazást bejelenteni. Ezeket független szakemberek bevonásával kivizsgáljuk, és gondoskodunk arról, hogy az érintetteken segítsenek ill. hogy határátlépés vagy bántalmazás ne ismétlődhessen meg.
További információkért nézze meg a Schönstatt-Atyák Gyermekvédelmi szabályzatát: https://atyak.schoenstatt.hu/gyermekvedelmi_tervezet