26. Tk - Veresegyházi kat.

Április 14. és 17. között Veresegyházáráról jött hozzánk a 10.C osztály. A Tükörképzés során azt tapasztaltuk, hogy az osztály közössége érezhetően közelebb került egymáshoz. A kezdeti távolságtartás fokozatosan oldódott, és egyre inkább megjelent a nyitottság, valamint az igény a mélyebb kapcsolódásra azokkal is, akikkel korábban kevésbé volt kapcsolat. Különösen értékes volt látni, hogy a diákok képesek voltak elcsendesedni, egymásra és Istenre figyelni, és a felszínes beszélgetéseken túlmutató témákban is megnyílni.

A harmadik napra már nehezebb, fontos kérdéseket is behoztak a közös térbe, ami hozzájárult egy őszinte, biztonságos légkör kialakulásához. Ebben a közegben meg tudták fogalmazni az osztályközösséggel kapcsolatos nehézségeiket és vágyaikat, és sokan jelezték, hogy készek tenni a fejlődésért.

Fejlődési területként a felelősségvállalás erősítését látjuk fontosnak: egyrészt annak felismerését, hogy a változásért mindenkinek személyesen is tennie kell, másrészt pedig egymás támogatásának erősítését.

A közös munka kifejezetten örömteli volt számunkra: egy motivált, fejlődni vágyó osztályt ismerhettünk meg, ahol már rövid idő alatt is látható előrelépések történtek. A diákok visszajelzései is ezt erősítik. Az egyik résztvevő azt írta, hogy “Az osztály még soha nem volt ennyire közel hozzám.” Egy másik társa pedig a következőképpen értékelt: “Úgy érzem, végre rátaláltam önmagamra.”

Next
Next

25. Tk - Premontrei ikp.